Fürdőszoba felújítás
Mi nevezhető épített zuhanyzónak?
Írta: Burkoloboy (B.J.F.)
Fürdőszoba felújítás munkálatai közt egyre népszerűbb választás a zuhanyzó kialakítása. A választható zuhanyzó opciók alapvetően két csoportra oszthatók: vásárolt és telepített vagy az épített zuhanyzókra.
Milyen legyegyen a zuhanyzó?
Mitől lesz épített a zuhanyzónk?
Az épített zuhanyzó egy olyan zuhanyzókabin fajta, amelyet közvetlenül a fürdőszoba egyik szegletében, a fürdőszoba felújítás során alakítunk ki, szemben egy hagyományos zuhanykabinnal, amelyet általában előre gyártanak, és készen vásárolva telepítünk.
A kész zuhanykabinoknak van előre gyártott zuhanytálcájuk, míg az épített zuhanyzó alját a fürdőszoba felújítás munkálatai során kétkezi munkával, több szakma összehangolt tevékenysége nyomán alakítunk ki.
Leginkább ez a körülmény határozza meg, mikortól beszélhetünk épített jellegű zuhanyzóról, hiszen mindkét zuhanyzó típusnak lehetnek csempézett oldalfalai, amik körbe határolják a zuhanyzót, vannak üvegfalai, amik a fürdőzés közben akadályozzák meg a használtvíz kijutását a zuhanyzó belsejéből.
De a zuhanyzó tálcája, ha az előre vásárolt, tehát teljesen kész, akkor azt csak telepíteni kell, míg az épített jellegből következően az épített zuhanyzó teljes járófelületét fürdőszoba felújítás során kell kialakítani.
A zuhanyzó építés során felhasznált anyagok meghatározzák az épített zuhanyzó kialakuló formáját, kinézetét, míg az előre vásárolt zuhanykabinnál a kész design kerül elhelyezésre.
Ez az egyik legnagyobb előnye az épített zuhanyzó melletti döntésnek fürdőszoba felújítás tervezésekor.
Mert bár a fürdőszoba szalonok kínálatában változatos kabinok között válogathatunk, de ez a választék meg sem közelíti az épített zuhanyzók variálhatóságát.
Az épített zuhanyzók ezért is egyre népszerűbbek a modern fürdőszobákban, mert lehetőséget nyújtanak a személyre szabásra.
Az épített zuhanyzók lehetőségek arra, hogy a saját elképzeléseink szerint alakítsuk fürdőszoba felújítás idején a zuhanyzó alakját, területét, kinézetét.
Az épített zuhanyzók ezért általában nagyobbak és tágasabbak, mint a hagyományos zuhanykabinok, ami egyfelől kényelmesebb zuhanyzást tesznek lehetővé, másfelől egyedi kinézetet kölcsönöznek a fürdőszobánknak.
Az épített zuhanyzókban gyakran találhatók extra funkciók, mint például beépített ülőpadok, épített sarokpolcok, rejtett falfülke, amely hangulatvilágítással bájos kinézettel bír, vagy hidromasszázs funkciók, de akár hangrendszer is.
Az épített zuhanyzók további előnye, hogy könnyen illeszthetők a fürdőszoba többi részéhez, amivel harmonikusabb megjelenést biztosítanak hagyományos társaiknál.
Az épített zuhanyzók egyre népszerűbbé válnak a fürdőszoba felújítás tervezésben, hiszen egyedi megjelenésük és praktikus kialakításuk révén stílust és funkcionalitást visznek a fürdőszobákba.
Legyen épített zuhanyzó a fürdőszoba felújítás tervekben!